A XIV.Kövér Lajos u.64.sz.alatti ház Rosta Andor tulajdonában a volt. A házban – amely jelenleg is áll – egy többszobás lakásban lakott. Rosta Andor, felesége, Rózsi és öt gyermekük: Gyuri, Pali, Magdi, Edit és Miki. Volt ezenkívül egy kissé magasabb szinten, a kapu felett, egy kisebb lakás, ahol bérlőként a Rehberger család lakott, egy házaspár és két gyermekük, Vera és Tomi.
Tovább...
Rosta Andor asztalosmester volt, ebben a házban volt a műhelye– amely „Rosandó butor” néven működött. Újdonságnak számító festett bútorokat készített.
Rosta Andor az édesapám bátyja volt, a hét testvér között a legidősebb. A hét testvérből hat Zuglóban lakott. A Gertsli család, Teréz, Nándi és három gyermekük: Misi, Karcsi és Jancsi. Az apa lovaskocsival fuvarozott. Lőwy Izidorné – Ida - és Springerné – Pepi -, özvegyasszony volt, egy lakásban laktak együtt gyerekeikkel, Ida Zsuzsi nevű lányával és Pepi Laci nevű fiával. Lebovits Miklósné, Berta gyermektelen volt. A hetedik testvér, Hauerné Sári, férjével, Márk-kal és három gyermekükkel, Lacival, Rózsival és Sanyival Pesterzsébeten lakott.
Az édesapám Rosta Jenő, édesanyámmal, Burger Ilonával, 1937-ben vett egy egylakásos családi házat a XIV. Nagy Lajos király útja 146.sz.alatt. Ebben az évben született öcsém, András. Divatáru üzletünk volt a Bosnyák téren, szemben a piaccal.
1942-ben édesapámat munkaszolgálatra hívták be, Ukrajnába, Vinyicába vitték. 1944-ben a még életben lévő munkaszolgálatosokkal együtt visszahozták, Sopron környékére és onnan deportálták Mauthausenbe.
1944 júniusában kellett elhagynunk a lakásunkat és „csillagos” házba költözni. A mi házunkba a Szűcs házaspár költözött be, miután az ő házukat lebombázták.
Andor nagybátyám házát csillagos háznak jelölték ki, így a Zuglóban lakó családtagok oda költöztek. Csak a legszükségesebb holmikat vihettük magunkkal.
Édesanyám napközben dolgozott a környéken – talán a Szugló utcában volt – egy Sima nevű vasgyáros üzemében, hadiüzemben.
Egy epizód ebből az időszakból: valahol a környéken lövés dördült el. Azonnal megjelentek a karszalagos nyilasok és minket, valamint a közeli csillagos házakban lakókat, kiterelték az utcára, a szemben lévő kerítéshez állítottak felemelt kézzel (mellettem a 7 éves öcsém állt) és ordítva közölték, hogy ha 10 percen belül nem jelentkezik, aki lőtt, mindannyiunkat kivégeznek. Nem tudom, hogy mi történt, de a kivégzés elmaradt és visszamehettünk a csillagos házba.
1944 október 15-én, mikor Szálasi átvette a hatalmat, azt híresztelték, hogy a csillagos házakból az összes zsidót kihajtják a Tatterzálba és agyonlövik.
Ekkor Markovits dr, aki a közelben lakott és édesapám távolabbi rokona volt, értünk jött és hármunkat átvitt az ő lakásába. Felesége révén árjásított volt, rá nem vonatkoztak a zsidókra vonatkozó rendelkezések. Az a hír járta ugyanis, hogy rövidesen megérkeznek az oroszok, ha ezt a pár napot átéljük, megmenekülhetünk. A pincében, a lejárati lépcső alatt néhány napig ott bújtatott bennünket. A reményünk azonban nem vált be, ott tovább nem maradhattunk, így visszatértünk a csillagosházba. Rövidesen azonban jelentkezni kellett az Erzsébet királyné úti Kisok-pályán, ahonnan aztán gyalog menetben a Bécsi úti Téglagyárba hajtottak.
A csillagosház nagy titka volt, hogy az óvóhelyből egy szűk kis helyiség nyílt, aminek az ajtaja sem látszott. Erről a rejtekhelyről mi sem tudtunk, akik a légiriadók alkalmával az óvóhelyre mentünk. Csak a felszabadulás után tudtuk meg, hogy végig ebben a kis „lyukban” vészelte át a nyilasidőket a nagybátyám, Lebovits Miklós és Andor bácsi legfiatalabb, de felnőtt fia, Miki. Miki édesanyja, Rózsi néni látta el őket az éjszaka leple alatt élelemmel és akkor jöhettek ki a levegőre rövid időre.
Ezzel az én csillagosház történetem befejeződött.
Röviden a továbbiakról: a Téglagyárban a különválogatáskor – ezek jobbra, azok balra álljanak – engem, az öcsémet és az édesanyámat az egyik oldalra állítottak (az édesanyám egyik testvére szerzett valamilyen védlevelet), a csillagosházunk valamennyi többi lakóját a másik oldalra. Ez utóbbiakat Auschwitzba szállították (mint utólag megtudtuk). Minket és a többieket, akik nem ezen az oldalon álltak, vissza gyalogoltattak Pestre és az Abonyi utcában két ház pincéjében és a Thököly úti Szent Domonkos templomban helyeztek el. Utólag azt hallottuk, hogy a másik pincében és a templomban lévőket lelőtték. Pár nap múlva minket átvittek a Pannonia utcába, egy védett házba, ahol az édesanyám rokonaival laktunk együtt. Végül január elején behajtottak a gettóba, ahol 1945. január 19-ig egy Wesselényi utcai ház pincéjében lócákon ültünk éjjel-nappal. Ekkor egy szovjet katona jött le a pincébe, tőle tudtuk meg, hogy felszabadultunk. Auschwitz-ból, a fent felsorolt rokonaink közül, két unokatestvérem jött haza, Rózsi és Zsuzsi. Rózsi nagyon beteg volt, később meghalt, Zsuzsi mindjárt visszatérése után férjhezment az ugyancsak deportálásból visszakerült vőlegényéhez és kivándoroltak Uruguay-ba, férje rokonaihoz. Két gyermekük született. Zsuzsi megvakult és a férjével együtt öngyilkos lett.
Az édesapám Mauthausenben szabadult fel és onnan érkezett haza 1945. májusában.
Comments
A XIV.Kövér Lajos u.64.sz.alatti ház Rosta Andor tulajdonában a volt. A házban – amely jelenleg is áll – egy többszobás lakásban lakott. Rosta Andor, felesége, Rózsi és öt gyermekük: Gyuri, Pali, Magdi, Edit és Miki. Volt ezenkívül egy kissé magasabb szinten, a kapu felett, egy kisebb lakás, ahol bérlőként a Rehberger család lakott, egy házaspár és két gyermekük, Vera és Tomi.
Rosta Andor asztalosmester volt, ebben a házban volt a műhelye– amely „Rosandó butor” néven működött. Újdonságnak számító festett bútorokat készített.
Rosta Andor az édesapám bátyja volt, a hét testvér között a legidősebb. A hét testvérből hat Zuglóban lakott. A Gertsli család, Teréz, Nándi és három gyermekük: Misi, Karcsi és Jancsi. Az apa lovaskocsival fuvarozott. Lőwy Izidorné – Ida - és Springerné – Pepi -, özvegyasszony volt, egy lakásban laktak együtt gyerekeikkel, Ida Zsuzsi nevű lányával és Pepi Laci nevű fiával. Lebovits Miklósné, Berta gyermektelen volt. A hetedik testvér, Hauerné Sári, férjével, Márk-kal és három gyermekükkel, Lacival, Rózsival és Sanyival Pesterzsébeten lakott.
Az édesapám Rosta Jenő, édesanyámmal, Burger Ilonával, 1937-ben vett egy egylakásos családi házat a XIV. Nagy Lajos király útja 146.sz.alatt. Ebben az évben született öcsém, András. Divatáru üzletünk volt a Bosnyák téren, szemben a piaccal.
1942-ben édesapámat munkaszolgálatra hívták be, Ukrajnába, Vinyicába vitték. 1944-ben a még életben lévő munkaszolgálatosokkal együtt visszahozták, Sopron környékére és onnan deportálták Mauthausenbe.
1944 júniusában kellett elhagynunk a lakásunkat és „csillagos” házba költözni. A mi házunkba a Szűcs házaspár költözött be, miután az ő házukat lebombázták.
Andor nagybátyám házát csillagos háznak jelölték ki, így a Zuglóban lakó családtagok oda költöztek. Csak a legszükségesebb holmikat vihettük magunkkal.
Édesanyám napközben dolgozott a környéken – talán a Szugló utcában volt – egy Sima nevű vasgyáros üzemében, hadiüzemben.
Egy epizód ebből az időszakból: valahol a környéken lövés dördült el. Azonnal megjelentek a karszalagos nyilasok és minket, valamint a közeli csillagos házakban lakókat, kiterelték az utcára, a szemben lévő kerítéshez állítottak felemelt kézzel (mellettem a 7 éves öcsém állt) és ordítva közölték, hogy ha 10 percen belül nem jelentkezik, aki lőtt, mindannyiunkat kivégeznek. Nem tudom, hogy mi történt, de a kivégzés elmaradt és visszamehettünk a csillagos házba.
1944 október 15-én, mikor Szálasi átvette a hatalmat, azt híresztelték, hogy a csillagos házakból az összes zsidót kihajtják a Tatterzálba és agyonlövik.
Ekkor Markovits dr, aki a közelben lakott és édesapám távolabbi rokona volt, értünk jött és hármunkat átvitt az ő lakásába. Felesége révén árjásított volt, rá nem vonatkoztak a zsidókra vonatkozó rendelkezések. Az a hír járta ugyanis, hogy rövidesen megérkeznek az oroszok, ha ezt a pár napot átéljük, megmenekülhetünk. A pincében, a lejárati lépcső alatt néhány napig ott bújtatott bennünket. A reményünk azonban nem vált be, ott tovább nem maradhattunk, így visszatértünk a csillagosházba. Rövidesen azonban jelentkezni kellett az Erzsébet királyné úti Kisok-pályán, ahonnan aztán gyalog menetben a Bécsi úti Téglagyárba hajtottak.
A csillagosház nagy titka volt, hogy az óvóhelyből egy szűk kis helyiség nyílt, aminek az ajtaja sem látszott. Erről a rejtekhelyről mi sem tudtunk, akik a légiriadók alkalmával az óvóhelyre mentünk. Csak a felszabadulás után tudtuk meg, hogy végig ebben a kis „lyukban” vészelte át a nyilasidőket a nagybátyám, Lebovits Miklós és Andor bácsi legfiatalabb, de felnőtt fia, Miki. Miki édesanyja, Rózsi néni látta el őket az éjszaka leple alatt élelemmel és akkor jöhettek ki a levegőre rövid időre.
Ezzel az én csillagosház történetem befejeződött.
Röviden a továbbiakról: a Téglagyárban a különválogatáskor – ezek jobbra, azok balra álljanak – engem, az öcsémet és az édesanyámat az egyik oldalra állítottak (az édesanyám egyik testvére szerzett valamilyen védlevelet), a csillagosházunk valamennyi többi lakóját a másik oldalra. Ez utóbbiakat Auschwitzba szállították (mint utólag megtudtuk). Minket és a többieket, akik nem ezen az oldalon álltak, vissza gyalogoltattak Pestre és az Abonyi utcában két ház pincéjében és a Thököly úti Szent Domonkos templomban helyeztek el. Utólag azt hallottuk, hogy a másik pincében és a templomban lévőket lelőtték. Pár nap múlva minket átvittek a Pannonia utcába, egy védett házba, ahol az édesanyám rokonaival laktunk együtt. Végül január elején behajtottak a gettóba, ahol 1945. január 19-ig egy Wesselényi utcai ház pincéjében lócákon ültünk éjjel-nappal. Ekkor egy szovjet katona jött le a pincébe, tőle tudtuk meg, hogy felszabadultunk. Auschwitz-ból, a fent felsorolt rokonaink közül, két unokatestvérem jött haza, Rózsi és Zsuzsi. Rózsi nagyon beteg volt, később meghalt, Zsuzsi mindjárt visszatérése után férjhezment az ugyancsak deportálásból visszakerült vőlegényéhez és kivándoroltak Uruguay-ba, férje rokonaihoz. Két gyermekük született. Zsuzsi megvakult és a férjével együtt öngyilkos lett.
Az édesapám Mauthausenben szabadult fel és onnan érkezett haza 1945. májusában.