Baranyai, régi nevén Blúm Iván 1934. május 18-án született Budapesten. Egy szem gyermekként nevelkedett budapesti, zsidó, magyar családban. Még 10 éves sem volt mikor márciusban a németek Magyarországra jöttek, de ilyen fiatalon is tudatában volt a máig meg nem értett történéseknek. Vallását nem gyakorló, de zsidóságára mindig büszke emberként élt, és él a mai napig.
Tovább...
Élete több ponton kötődik Újlipótvároshoz, itt született a Váci út 8-as szám alatt, a Hollán Ernő utcában, majd a Pannónia utcában kijelölt házakban lakott, és jelenlegi életét is egy volt csillagos házban éli. Édesapját miután elszállították munkaszolgáltra, varrónő édesanyjával nehezen tudtak megélni a szoba-konyhás 2. emeleti lakásban, így egy gazdag zsidó családnál vállalt takarító munkát, hogy elláthassa fiát. Édesapja ritka hazalátogatásai a család fontos pillanatai közé tartoznak, még most 80-hoz közelítve is emlékszik, mikor apja öreg utásznak nevezve magát kopogtatott az ajtón. 1944 nyarán viszont nekik is költözni kellet. Az első egy-két viszontagságos hónapot a már nem álló Jászai Mari tér 1-es (Akkor Rudolf trónörökös tér) számú háztömbben töltötte a család, majd a Hollán Ernő utca 9-ben. A budapesti gettó előtt még egyszer költözniük kellett, hosszabb időt éltek a Pannonia utca 30-as szám alatt. A 2. emeleti lakásban, a cselédszobában laktak hárman, együtt. A család olyan „szerencsés” helyzetben volt, hogy az édesapa az óbudai téglagyárból, az édesanya pedig Győr mellől tudott megszökni, így az egyre súlyosbodó helyzetben együtt maradhatott a család. Az fokozódó zsidóellenes légkörben túlélésüket segítette, hogy a házat felügyelő zsidó hölgy szeretője a kerületi nyilas vezér volt. Viszonylag későn, december végén kerültek a budapesti gettóba, a Gozsdu udvarba. Az 5. épület 2. emeletére kényszerült a család, még szűkösebb körülmények közé, ha ez lehetséges volt. A sűrűsödő légiriadók miatt a lakásban nem sok időt töltöttek, a túlzsúfolt óvóhelyek nyújtottak „biztonságos” menedéket. A 6. 7. épület már a Gestapo helyéül szolgált. Így a még csak 10 éves Ivánért egy napon átjöttek, hogy megbízzák cipőpucolással, nem bántották őt. A munkáért kapott kenyér pedig segítette a család életben maradását a felszabadulásig. A gettó elhagyása után édesapja rögtön munkát kapott a volt Conti utcai börtönben, mint gondnok, mert munkaszolgálata alatt szabotált egy német repteret. Később a Markó utca 27-ben Letartóztató Intézet őrnagyaként dolgozott, és ott volt Imrédy Béla és Rajniss Ferenc kivégzésénél…
A történteket elfelejteni, főként egy túlélőnek lehetetlen, de fontos, hogy emlékezzünk rá, hogy többet ne kelljen félnie senkinek!
Comments
Baranyai, régi nevén Blúm Iván 1934. május 18-án született Budapesten. Egy szem gyermekként nevelkedett budapesti, zsidó, magyar családban. Még 10 éves sem volt mikor márciusban a németek Magyarországra jöttek, de ilyen fiatalon is tudatában volt a máig meg nem értett történéseknek. Vallását nem gyakorló, de zsidóságára mindig büszke emberként élt, és él a mai napig.
Élete több ponton kötődik Újlipótvároshoz, itt született a Váci út 8-as szám alatt, a Hollán Ernő utcában, majd a Pannónia utcában kijelölt házakban lakott, és jelenlegi életét is egy volt csillagos házban éli. Édesapját miután elszállították munkaszolgáltra, varrónő édesanyjával nehezen tudtak megélni a szoba-konyhás 2. emeleti lakásban, így egy gazdag zsidó családnál vállalt takarító munkát, hogy elláthassa fiát. Édesapja ritka hazalátogatásai a család fontos pillanatai közé tartoznak, még most 80-hoz közelítve is emlékszik, mikor apja öreg utásznak nevezve magát kopogtatott az ajtón. 1944 nyarán viszont nekik is költözni kellet. Az első egy-két viszontagságos hónapot a már nem álló Jászai Mari tér 1-es (Akkor Rudolf trónörökös tér) számú háztömbben töltötte a család, majd a Hollán Ernő utca 9-ben. A budapesti gettó előtt még egyszer költözniük kellett, hosszabb időt éltek a Pannonia utca 30-as szám alatt. A 2. emeleti lakásban, a cselédszobában laktak hárman, együtt. A család olyan „szerencsés” helyzetben volt, hogy az édesapa az óbudai téglagyárból, az édesanya pedig Győr mellől tudott megszökni, így az egyre súlyosbodó helyzetben együtt maradhatott a család. Az fokozódó zsidóellenes légkörben túlélésüket segítette, hogy a házat felügyelő zsidó hölgy szeretője a kerületi nyilas vezér volt. Viszonylag későn, december végén kerültek a budapesti gettóba, a Gozsdu udvarba. Az 5. épület 2. emeletére kényszerült a család, még szűkösebb körülmények közé, ha ez lehetséges volt. A sűrűsödő légiriadók miatt a lakásban nem sok időt töltöttek, a túlzsúfolt óvóhelyek nyújtottak „biztonságos” menedéket. A 6. 7. épület már a Gestapo helyéül szolgált. Így a még csak 10 éves Ivánért egy napon átjöttek, hogy megbízzák cipőpucolással, nem bántották őt. A munkáért kapott kenyér pedig segítette a család életben maradását a felszabadulásig. A gettó elhagyása után édesapja rögtön munkát kapott a volt Conti utcai börtönben, mint gondnok, mert munkaszolgálata alatt szabotált egy német repteret. Később a Markó utca 27-ben Letartóztató Intézet őrnagyaként dolgozott, és ott volt Imrédy Béla és Rajniss Ferenc kivégzésénél…
A történteket elfelejteni, főként egy túlélőnek lehetetlen, de fontos, hogy emlékezzünk rá, hogy többet ne kelljen félnie senkinek!
A történetet lejegyezte: Guth Réka, szomszéd