1944. június 24-én kellett a Damjanich utca 54-be, a csillagos házba költöznünk. A 3. emelet 3-ban laktunk, anyai nagyszüleimmel (Dembitz Gyula), nagymamám mamájával (aki akkor már 92 éves volt), nagynénémmel és mi hárman, édesanyám, nővérem és én, négy évesen. Valószínűleg nagybátyám és felesége és két lányuk is ugyanide költözött akkor, de erre már sajnos nincs, aki biztos választ adhatna. Szeptember 16-án a házat bombatalálat érte, a mellettünk lévő pincerekeszben is voltak halottak. A mi családunknak a szomszéd ház pincéjén keresztül sikerült épségben kimenekülni. Másnap visszamentünk összeszedni, ami a lakásban és a roncsok között megmenthető maradt. Az a kép bennem maradt, ahogy a ház kapuja körül bekötött fejű nénik ülnek a napsütésben.
Tovább...
A következő lakás a Juhász Andor utca 28. 4. em. 4-ben volt, természetesen ez is csillagos ház volt. Az utca 1943-ig és ma is a Falk Miksa nevet viselte.
Ezután még több lakásban is laktunk, emlékeink szerint 8-10 házban a hét hónap alatt, de nem tudom hol és mikor. A Margit-híd robbanásakor, november 4-én svájci védlevéllel egy Sziget (ma Radnóti Miklós) utcai lakásban voltunk. Ide már Nagyszüleink nélkül mentünk, ugyanis amikor Mamámnak és Nővérének az Óbudai téglagyárban jelentkezni kellett, a Nővéremmel (hét éves volt), kettesben kellett a Szent István körúton átkelve a Dalszinház utcába Hozzájuk mennünk. Szerencsére a téglagyárból sikerült Mamáéknak egy tisztességes rendőr segítségével megszökniük, és néhány nap után visszatértek hozzánk.
Végül persze mi is a gettóból szabadultunk fel, és a szovjet katonák által hozott mákos tészta is emlékezetes lett a hosszú éhezés után.
És még egy adalék a korabeli magyar közigazgatási viszonyokra. Édesapám 1943 januárjában munkaszolgálatosként a Don-kanyarban tűnt el. 1944. május 2.-án Budapest székesfőváros polgármestere levélben értesítette édesanyámat, hogy „a zsidónak minősülő Haas Sándornénak a Csengery utca 64. IV. 7. sz. alatti lakás bőségesen elegendő”, ezért gyermekeivel együtt költözzön oda át, Hunyadi János úti lakását pedig adja át annak a lakás bérlőjének, mert „Őnekik az jobban megfelel”. Édesanyám nem fogadta el a kiutalt lakást, Szülei lakása elég nagy volt ahhoz, hogy valamennyien elférjünk benne.
Comments
1944. június 24-én kellett a Damjanich utca 54-be, a csillagos házba költöznünk. A 3. emelet 3-ban laktunk, anyai nagyszüleimmel (Dembitz Gyula), nagymamám mamájával (aki akkor már 92 éves volt), nagynénémmel és mi hárman, édesanyám, nővérem és én, négy évesen. Valószínűleg nagybátyám és felesége és két lányuk is ugyanide költözött akkor, de erre már sajnos nincs, aki biztos választ adhatna. Szeptember 16-án a házat bombatalálat érte, a mellettünk lévő pincerekeszben is voltak halottak. A mi családunknak a szomszéd ház pincéjén keresztül sikerült épségben kimenekülni. Másnap visszamentünk összeszedni, ami a lakásban és a roncsok között megmenthető maradt. Az a kép bennem maradt, ahogy a ház kapuja körül bekötött fejű nénik ülnek a napsütésben.
A következő lakás a Juhász Andor utca 28. 4. em. 4-ben volt, természetesen ez is csillagos ház volt. Az utca 1943-ig és ma is a Falk Miksa nevet viselte.
Ezután még több lakásban is laktunk, emlékeink szerint 8-10 házban a hét hónap alatt, de nem tudom hol és mikor. A Margit-híd robbanásakor, november 4-én svájci védlevéllel egy Sziget (ma Radnóti Miklós) utcai lakásban voltunk. Ide már Nagyszüleink nélkül mentünk, ugyanis amikor Mamámnak és Nővérének az Óbudai téglagyárban jelentkezni kellett, a Nővéremmel (hét éves volt), kettesben kellett a Szent István körúton átkelve a Dalszinház utcába Hozzájuk mennünk. Szerencsére a téglagyárból sikerült Mamáéknak egy tisztességes rendőr segítségével megszökniük, és néhány nap után visszatértek hozzánk.
Végül persze mi is a gettóból szabadultunk fel, és a szovjet katonák által hozott mákos tészta is emlékezetes lett a hosszú éhezés után.
És még egy adalék a korabeli magyar közigazgatási viszonyokra. Édesapám 1943 januárjában munkaszolgálatosként a Don-kanyarban tűnt el. 1944. május 2.-án Budapest székesfőváros polgármestere levélben értesítette édesanyámat, hogy „a zsidónak minősülő Haas Sándornénak a Csengery utca 64. IV. 7. sz. alatti lakás bőségesen elegendő”, ezért gyermekeivel együtt költözzön oda át, Hunyadi János úti lakását pedig adja át annak a lakás bérlőjének, mert „Őnekik az jobban megfelel”. Édesanyám nem fogadta el a kiutalt lakást, Szülei lakása elég nagy volt ahhoz, hogy valamennyien elférjünk benne.